Dobott már ki porszívót?

Napjainkban kiemelt figyelmet kap a környezetszennyezés a médiában, így biztosan Ön is olvas és hall róla nap mint nap. Most nézzük egy kicsit a mi oldalunkról.

Percről percre elképzelhetetlenül sok műanyag kerül ki a háztartásokból a világ minden részén, ezért különösen fontos lenne, hogy ne pazaroljunk. Próbáljunk minél több újrafelhasználható terméket használni, így kevesebb szemetet termelünk.

Ha már környezetszennyezés, ha már használhatóság…

 

Valószínűleg mindenki számára fontos, hogy a vásárolt termék minőségi legyen, hiszen ha valamiért pénzt adunk ki, nem szeretnénk rövid időn belül kidobni. A porszívókkal is ez a helyzet. Mindannyian már több porszívót használtunk, egyik szebb volt, mint a másik, de megállapíthatjuk, hogy sajnos egyik sem tartott túl sokáig, maximum 3-4 évig. Ezután többségük a kukában vagy a lomtalanításon végzi.

 

Persze, ha besétálunk az első szaküzletbe, kedvünkre válogathatunk a színesebbnél színesebb termékek között (némelyiknek az ára is nagyon színes), megnézhetünk néhány jól hangzó számot, adatot a doboz oldalán. Miután ezeket elolvassuk, persze a feléről azt sem tudjuk, mi mit jelent, hazavisszük mindenféle kipróbálás nélkül a porszívót, és büszkén nyugtázzuk, milyen szerencsések vagyunk, hogy vettünk egy szuper készüléket, ami ráadásul most jó áron is volt.

 

Ezek a porszívók, átlagosan 40.000-60.000 Ft-be kerülnek. Ha kiszámoljuk, hogy az elmúlt 15-20 évben hányszor kellett ezeket cserélni… hm, gyorsan rájövünk lehet, hogy érdemesebb befektetni egy drágább, minőségibb készülékbe, nemcsak a magunk, de a környezetünk érdekében is.

Többek között ezért tartja a Vorwerk is nagyon fontosnak a minőséget. A készülékek tervezői éveken át dolgoznak egy-egy terméken, mire az tökéletesen forgalomba kerülhet. Mindig kiemeljük, hogy mennyire fontos az eredeti alkatrészek használata, hiszen ez is elősegíti a Koboldok élettartamát, valamint szívesen karbantartjuk, kitisztítjuk minden egyes ügyfelünk készülékét, akár évekkel később is.

 

Válassza Ön is a minőséget, és ne szennyezze tovább a környezetét!