A kicsiket motiválja, ha csapatként dolgozik velük egy szobában, egy időben. Egyedül valószínűleg hamar elmegy tőle a kedve…
Íme néhány gyerekbarát módszer a kicsik bevonásához a takarításba!
Bizonyított tény, hogy a gyerekek másolják a környezetüket. Tehát amíg Ön a szobában az általános porszívózást végzi, adjon gyermekének egy kéziporszívót, amivel ő is tud dolgozni. Így kétszeresen lesz elvégezve a munka plusz erőfeszítés nélkül.
Tegye játékossá a házimunkát! Ha gyermekével mosogat, még élvezetesebbé tudja tenni ezt a feladatot azzal, ha közben a mosogatószerből buborékokat formálnak.
A gyerekek az összes takarítási feladat közül talán ezt szeretik a legjobban. Azonban azt tanácsoljuk, hogy először csak tiszta vizet használjanak a törölgetéshez, míg gyermeke el nem éri azt a kort, amikor már biztonságosan tudja használni a tisztítószereket.
A laminált, illetve a kőpadló söprése egy egyszerű feladat, amit gyakran el kell végezni, főleg akkor, ha kisállatok is vannak a háztartásban. Egy szórakoztató feladat lehet az, hogy ki tudja hamarabb felsöpörni az egyik végétől a másik végéig a helyiséget anélkül, hogy maradna morzsa a padlón. (Bár ez csupán a por átrendezését jelenti és a nagyobb szemcséjű szennyeződések eltávolítását. Ha még alaposabbak szeretnénk lenni, használjunk megfelelő készüléket: a Kobold VK200-at!)
A pókhálózó használata újdonság a kicsiknek. Hagyja, hogy a takarító eszközt úgy használja, mint egy játékot, csak bizonyosodjon meg róla, hogy az elérhető helyeken ne legyen törékeny tárgy.
Persze nem várhatjuk, hogy a gyerekek fogják a mosószert a mosógépbe tenni, de abban tudnak segíteni, hogy bepakolják a ruhákat a gépbe, valamint össze is hajtogathatják a tiszta ruhákat. Ezenkívül együtt szétválogathatják a fehér, a színes és a sötét ruhákat mosás előtt.
Erre aztán nem könnyű rávenni a gyerekeket, de ha játékot csinál belőle, például hogy ki tud több játékot összeszedni egy perc alatt, az segíteni fog, hogy gyorsan rend legyen különösebb vesződség nélkül.
Fontos, hogy már a kisgyerekek is megtanulják, mennyire fontos a tisztaság, hiszen később ez nagy hatással lesz a gondolkodásmódjukra az élet sok területén.